Dr. Gyurkovich Tibor és felesége dr. Mika Irén képzőművészeti gyűjteménye mintapéldája annak, hogyan alakul ki, miként gazdagodik és végső akkordként, milyen sorsa kellene legyen minden, a nemzeti kultúrkincs egy darabját, szeletét reprezentáló kollekciónak.

A szóban forgó gyűjtemény legelső festményét - Glatz Oszkár: Kislány piros fejkendőben - Gyurkovich Tibor 1929-ben vásárolta, és ez mindmáig a kollekció egyik legszebb darabja. Ha tehát a kiindulási pontot és az elkövetkező évek vásárlásait vesszük csupán szemügyre, úgy tűnhet, hogy a tulajdonosok elsősorban a modern piktúra irányába fognak tekinteni, orientálódni.

Ám a 30-as évek közepén, Gyurkovics Károly festőművész, Gyurkovich Tibor nagyapja néhány alkotásának felbukkanása, megismerése, egészen más utat szabott az immár tudatossá váló gyűjtőszenvedélynek. Gyurkovich Tibor figyelme, érdeklődése mindinkább a XIX.-század első fele, a Lyka Károly művészettörténész által táblabíró világnak elnevezett korszak irányába fordult.

A gyűjtemény gerincét alkotó múlt századbeli műveket felölelő kollekcióhoz, idővel egy jól elkülöníthető festménycsoport épült hozzá, mégpedig egy olyan csoport, amely természetes folytonosságot és határozott egységet kölcsönzött a gyűjteménynek.

A törzsanyag kétségkívül a reformkori alkotók - Barabás Miklós, Borsos József, Kozma Sándor, Marastoni Jakab; ifj. Markó Károly stb,. - és a hazai történelmi-akadémikus vonulatot képviselők - Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Gyárfás Jenő, Zichy:Mihály, Keleti Gusztáv stb. - műveire támaszkodik. A már említett folytonosság jegyében ezt egészítik ki a magyar realizmust - Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Rudnay Gyula, Koszta József -, a plain-air művészetet - Szinyei Merse Pál -, a nagybányai festészetet -  Ferenczy Károly, Maticska Jenő, Csók István, Glatz Oszkár -, a szecessziót - Körösfői-Kriesch Aladár, Jaschik Álmos -, a posztimpresszionizmust - Vaszary János, Rippl-Rónai József stb. -, valamint a modern tartalmi és formai újítást képviselő alkotók - Nemes Lampérth József, Domanovszky Endre - festményei, grafikai lapjai.

Ez, a néhány osztrák festőművész alkotásainak kivételével honi anyagból összeállt gyűjtemény fokozatosan alakult ki és szaporodott évről-évre 1978-ig, Gyurkovich Tibor haláláig.
 

A vásárlási statisztika azt mutatja, hogy 1929 és 1972 között alig-alig volt olyan év, amelyben a gyűjtemény ne gazdagodott volna újabb és újabb szerzeményekkel. Az évenkénti gyarapodás átlagban három mű volt. Persze az átlagszámítás meglehetősen csalóka dolog, hiszen voltak évek, amikor Gyurkovichék hét-tíz műalkotást is vásároltak, cseréltek vagy kaptak a művészektől: Ennek következtében, a számszerű megoszlás jókora eltéréseket mutat. A "vásárlási láz" a 40-es és 60-as évek közepén érte el csúcspontját.
 

Érdekes, és a műgyűjtő pszichológiájába némi betekintést enged annak a vizsgálata, hogy a kollekcióba mikor, milyen és melyik alkotótól kerültek művek. A festmények véletlenszerű felbukkanásán túl, ebbe a folyamatba mint már utaltunk rá -, fontos momentumként lép előtérbe bizonyos művészek irányába megmutatkozó vonzalom. Barabás Miklós, Mészöly Géza és Vaszary János alkotásai közvetlenül a második világháborút követő időben keltették fel érdeklődésüket, mint ahogy Jaschik Álmos művészete is ugyanezekben az években ragadja magával a házaspárt.

A mintegy félszázados gyűjtőmunkán meghatározó vezérfonálként húzódik végig a tudatosság elve, amely abban nyilvánul meg leginkább, hogy a már saját számukra "felfedezett" festők művei mellé a Gyurkovich házaspár újabbakat vásárol, de ugyanakkor gazdagítja is a kollekciót olyan alkotók festményeivel, akiknek művészete szervesen hozzáidomul a gyűjtemény egészéhez. Ennek a céltudatos építkezésnek köszönhető az, hogy a gyűjtők tulajdonába olyan kollekció került, amellyel sok hazai képtárunk sem rendelkezik.
 

Gyurkovich Tibor nyitottságára jellemző, hogy nem zárkózott el a tetszését elnyerő, ám kevésbé ismert vagy éppen ismeretlen alkotók művészeti produktumainak begyűjtésétől sem. Ennek az úttörő feladatnak, elhivatottságnak vállalása és az ezzel járó áldozatos kutatómunkának - egy monografikus áttekintésben formát öltő - eredménye lett az, hogy a magyar művészeti szakmai és köztudatba bevonulhatott Sterio Károly, a XIX. században tevékenykedő festőművész neve.

Hogy a Gyurkovich gyűjtemény helyét, rangját, művészi értékét akár hozzávetőlegesen is meg lehessen határozni, kicsit távolabbról kell kiindulnunk. Már említést tettünk arról, hogy a különböző képzőművészeti alkotások eszmei és anyagi értéke minden esetben egyedi megítélés tárgya. Az értékszabás annyi de annyi szubjektív és objektív tényezőtől befolyásolt, hogy kísérletet tenni rá majdhogynem lehetetlen vállalkozás. Ami a gyűjtemény szempontjából sokkalta fontosabb, az annak az egyszerű ténynek a tudatosítása, hogy egy alkotó, bárkiről legyen is szó, élete folyamán sohasem produkálhat ugyanolyan kvalitású műveket.

Törvényszerű az, hogy az ember életében egymást váltják a sikeresebb és kevésbé sikeres szakaszok. Éppen ezért nem látjuk be, hogy miért kellene kivételt képezzenek ez alól a képzőművészek, akiknek munkája ráadásul fokozott érzékenységet, koncentráltságot, szellemi és olykor fizikai megterhelést kíván.
 

Egy jól csengő nevű, ország- és talán világszerte ismert alkotó művei valószínűsítik ugyan a minőség lehetőségét, egyfajta garanciát is adnak, de ez még nem jelenti azt, hogy ennek az alkotónak minden egyes festménye, szobra, grafikája remekmű.

Amikor a Gyurkovich gyűjtemény helyét és rangját keressük és valamiféle fogózkodót megítélésére, akkor úgy hisszük, hogy ezt az alapvető szempontot egy pillanatig sem szabad szem elől tévesztenünk. A kollekcióban megjelenő alkotók névsora impozáns, nagy részük olyanok, akik meghatározó egyéniségei voltak hazai festészetünknek. Ennek ellenére, és szemben azzal, amit természetes elfogultságában Gyurkovich Tibor fogalmaz meg olykor visszaemlékezéseiben, e gyűjtemény művészeti színvonala igen hullámzó. Akadnak benne egészen kiváló, elsőrangú munkák /lásd Borsos József, Canzi Ágost, Glatz Oszkár, Vaszary János festményeit/, de olyanok is, amelyek csupán vázlatok, vagy nem alkotóik legjobb napjaira emlékeztető művek.

Egyenetlenségei dacára, Gyurkovich Tibor és felesége gyűjteménye - tudomásunk szerint -, nemcsak az egyik leggazdagabb, de az egyik legszínvonalasabb ilyen jellegű hazai kollekció is egyben.
 

Elévülhetetlen érdem illeti Gyurkovich Tibor özvegyét, hogy a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumnak tett örökös letéti szerződéssel, közkinccsé avatta ezt a most már valóban a nemzeti kultúrörökséget gazdagító gyűjteményt.