Egy kis történelem…

A Duna a Dévényi szoroson keresztül lép be a Kárpát medencébe. A szigetközi szakaszon, az addig nagyesésű folyó síkvidéki folyammá szelídült és terhét, az érkező görgetett hordalékot a valamikori Pannon tenger lesüllyedt medencéjébe rakta le. Az itt lerakott homokos kavics vastagsága helyenként meghaladja a 200 m-t, a medence szélei felé fokozatosan elvékonyodik. A hordalékkúpra érkező Duna számtalan ágra szakadva folyamatosan töltötte azt. A szétterülő árvizek újabb és újabb mellékágakat nyitottak, ugyanakkor az elhagyott medreket feltöltötték.
Ebben a folyamatosan változó vízi birodalomban ősidők óta megtalálta lehetőségeit az ember. Régészeti leletek azonban csak igen elszórtan, összefüggéstelenül kerültek elő Szigetközből. Nincs olyan községe a Szigetköznek, amelyet történelme során egyszer-kétszer el nem pusztított volna az áradás, vagy a partszaggatás. A Duna-ágak vándorlásával így vándoroltak a települések is szigethátról szigethátra, a jobban feltöltött és a vizektől elhagyott helyekre. A legtöbb szigetközi község ezért ma már második, vagy harmadik települési helyén él. Néhány községben a dűlőnevek szépen megőrizték az elpusztult régi falurészeket / Falufüzes, Vénfalu- dűlő, Öregfalusziget, Faluerdő, Lakottföldek, Temetőszántó/. Sok falu véglegesen elpusztult, nem épült fel újra. Emléküket az oklevelek mellett ugyancsak dűlőnevek őrzik.

A XIX. században a szervezetlenül és tervszerűtlenül működő árvízvédelmi érdekeltségek által épített árvízvédelmi gátak nem bizonyultak megfelelőnek, ezért 1853-1883. között 18 db töltésszakadás és árvízi elöntés keletkezett. A gazdasági fejlődés, a földterület hasznosításának növekvő igénye és nem utolsó sorban a fejlődő víziközlekedés megkövetelték a folyó szabályozását.
A fejlettebb nyugati országokban ezek a szabályozások többnyire a mellékágak betöltését vagy főágtól történő teljes leválasztásukat jelentették. Az árvíz ellen a főággal párhuzamos árvízvédelmi töltések kerültek kiépítésre. Ez a megoldás egyértelmű és kiszámítható helyzetet teremtett, mind az árvízvédelem, mind a hajózás tekintetében, de a folyók mellékágrendszereinek fokozatos degradálódással járt.
A Szigetközben, az árvízvédelmi töltés nem épült közvetlenül a folyó mellé és nem párhuzamos azzal, így megmaradhatott egy változó szélességű sáv, ahol a folyó az úr, és fennmaradhatott a folyó egyedülálló mellékágrendszere is. Ma a század folyamán a folyót ért kedvezőtlen hatások, a Duna elterelése miatt a mellékágrendszer vizét a főágba épített fenékküszöb segítségével mesterségesen kell pótolni, de ezzel sikerült helyzetét stabilizálni. A fejlett Európai államokban, felismerve a természeti értékek védelmének fontosságát, milliárdokat költenek egy-egy mellékág rehabilitációjára. A Duna magyarországi szakaszán a mellékágrendszerek jelentős része megmaradt. A Szigetköz, a maga 200 km hosszú ágrendszerével az őseink és a természet ajándéka, és a mi felelősségünk, hogy megőrizzük utódaink számára is ezt az egyedülálló természeti értéket!


A vízlépcső építésétől a Duna eltereléséig…

Az 1977-ben Csehszlovákia és a Magyar Népköztársaság aláírta a közös dunai vízlépcsőrendszer megépítésére vonatkozó szerződést. A szerződés értelmében a magyar oldalon épülő Dunakiliti duzzasztómű segítségével egy közös tározóteret duzzasztottak volna fel, amiből a vizet egy mesterséges üzemvízcsatornán keresztűl a csehszlovák területen lévő, Bősi erőműre vezetik. Az erőmű csúcsrajáratásának hatásait, a Duna medrében kialakuló vízszintingadozást egy a Nagymaros térségében, magyar területen épült erőmű részlegesen kompenzálta volna.

A csehszlovák fél 1978-ban Bős, a magyar fél pedig a Dunakiliti térségében megkezdte az építési munkákat. 1983-ban a két ország miniszterelnöke megállapodott a közös beruházás megvalósításának új ütemezéséről. A megállapodást az Elnöki Tanács ratifikálta. Magyar oldalon Dunakiliti térségében folytatódtak az építési munkák.
1988-ban a magyar országgyűlés elfogadta a vízlépcsőrendszer megvalósításáról szóló határozatot, és a két fél a magyar fél javaslatára megállapodást írt alá a vízlépcsőrendszer gyorsított ütemű kivitelezéséről. 1989. májusában a magyar kormány határozatot hozott a nagymarosi vízlépcső építkezésének ideiglenes felfüggesztéséről, ökológiai szükséghelyzetre való hivatkozással. Ezt követően a magyar kormány felfüggesztette a Dunakiliti duzzasztómű építési munkáit is. Végül a magyar parlament 1989. októberében határozatot hozott a nagymarosi vízlépcső építésének teljes leállításáról. Csehszlovákia folytatta a kiviteli munkákat.
1991-ben az akkor már szlovák kormány a magyar oldali munkák leállása miatt a Bősi erőmű ideiglenes üzembe helyezéséről, az ehhez szükséges "C" változat megépítéséről döntött és megkezdte a munkát. 1992. májusában a magyar parlament határozatot hozott a vízlépcsőrendszer megvalósítására és üzemeltetésére kötött államközi szerződés egyoldalú "megszüntetéséről", majd a két fél a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult és aláírták az un. alávetési nyilatkozatot. 1992 októberében a szlovák fél, a Dunakiliti duzzasztómű funkcióit a Dunacsúni létesítménysorral kiváltva elterelte a Dunát az 1852-1811 fkm. közötti szakaszon.

A Duna elterelésétől a vízpótlás megvalósításáig…

A Duna szlovák oldali egyoldalú elterelése (1992. október 25.) következtében a Duna Rajka-Szap közötti szakaszán alapvetően megváltozott a folyam vízjárása. A főmederben kialakult alacsony vízszintek következtében a hullámtéri mellékágrendszerekben szélsőségesen alacsony vízszintek alakultak ki, illetve a medrek nagy része kiszáradt. A víz a mellékágrendszerből az alacsony szintű főmederbe távozott. A főmeder alacsony vízszintje a környező talajvízszintek süllyedésével is járt. Ebben az időszakban a szlovák fél által biztosított vízhozamok olyan csekély mértékűek voltak, hogy - sem a mentett oldalon, sem a hullámtéren - a kialakult kedvezőtlen állapotokat jelentős mértékben nem befolyásolták.
A Duna elterelését követően politikai és szakmai vita alakult ki a mellékágrendszer megmentése érdekében szükséges vízpótlás mikéntjéről. 1993-ban a Mosoni-Dunába átadott vízhozamok megosztásával, 1994-ben pedig a Duna főmedréből a mellékágrendszerbe történő szivattyúzással próbálták megoldani a vízpótlást. Ez utóbbi munka hatékonysága érdekében a Duna és a mellékágak kapcsolatát biztosító „ágvégeket” le kellett zárni. 1995-re mindenki számára világossá vált, hogy a hullámtéri mellékágrendszerbe szükséges vízmennyiséget csak a Dunába érkező vízhozamból lehet biztosítani, de ezt szivattyúkkal megoldani rendkívül költséges.

A vízpótlás megvalósításától napjainkig…

A vízpótlás megoldását végül a már 1992 végén tervezett dunakiliti fenékküszöbbel sikerült megoldani. A megvalósítás során, a Duna 1843,00 fkm-ben épített fenékküszöb és a Dunakiliti duzzasztómű segítségével, azok felett szabályozható módon felduzzasztották a Szlovákiából az időközben megkötött megállapodás szerint érkező vízhozamot. Ennek nagysága árvízi időszakon kívül 250 – 600 m3/s között változik (korábban a középvízhozam 2020 m3/s volt).
Az érkező vízhozam egy része a felduzzasztott térből oldalirányban, az időközben kialakított, ún. töltőbukókon keresztül, gravitációs úton befolyik a hullámtérbe. A hullámtérbe betáplált víz mennyisége a duzzasztott tér vízszintjétől függ, ami a Dunakiliti duzzasztómű segítségével szabályozható.
A szlovák-magyar megállapodást és a fenékküszöb megépítését követően a gravitációs vízpótlásra rendelkezésre álló vízhozamok jelentősen megnőttek. Az érkező vízhozamok elosztásának, és a további rehabilitációs munkák meghatározására a rendszer kezelője, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Üzemelési Bizottságot hozott létre az önkormányzatok, a tulajdonosok és a jellemző szakterületek képviselőiből. A bizottság első feladata volt a rendszer üzemeltetési szabályzatának elkészítése.
A Üzemelési Bizottság szakemberei munkájuk során meghatározták, hogy milyen vízkormányzással lehetséges a kiválasztott, ideálisnak tekinthető időszak (1950-60-as évek) vízviszonyaihoz hasonló állapotokat elérni. Az üzemelési szabályzatban dinamikus, azaz változó vízszintű és vízhozamú vízpótlást irányoz elő. Így a hullámtéri mellékágrendszer vízpótlása során naponta történik a betáplált vízhozam változtatása a Duna vízjárásának megfelelően. Ma a hullámtér vízjárása és vízszintjei általában megfelelnek az 1950-es évekre jellemző állapotoknak.
A szabályzat 2000-ben vízjogi üzemeltetési engedélyt kapott. Jelenleg is ez az üzemelési utasítás van érvényben, de évente felülvizsgálatra kerül. A felülvizsgálatok keretében kerülnek meghatározásra a szükséges beavatkozások, de itt születik döntés a vízmegosztás összehangolt igények szerinti megváltoztatására is.
A hullámtéri mellékágrendszer vízpótlása a Duna 1843 folyamkilométer, a fenékküszöb alatti szakaszának rovására történik. Ennek vízhozama a Szlovákiából érkező és a hullámtérbe kiterelt vízhozam különbségéből adódik. Ez a szakasz közös határfolyó, ezért a rehabilitációjához szükséges beavatkozásokat csak az erre vonatkozó szlovák-magyar közös megállapodás alapján lehet végrehajtani.

A mellékágrendszer jövője...

A szigetközi mellékágrendszer területén a helyi szándékok szerint nemzeti park kerül kialakításra. Ennek feltételrendszere azonban ma még nincs meg maradéktalanul. Napjainkban a mellékágrendszer természeti értékeinek megmentését éppen a területen megjelenő rendezetlen idegenforgalom veszélyezteti a leginkább. A védett területen kialakuló illegális sátortáborok, az ezzel járó szeméthalmok, a szabálytalan jet-ski és nagyteljesítményű motorcsónak-forgalom, a terület állandó zavarása évről évre csökkenti a természeti értékek túlélési esélyeit. Szükség lesz még néhány évre, amíg kialakul a tájhoz és az idelátogató vendégekhez méltó infrastruktúra, amely lehetővé teszi az idegenforgalom és a természeti értékek harmonikus kapcsolatát. A mellékágrendszer megmentése érdekében az utóbbi években már történtek kezdeményezések. A helyi természet és környezetvédő szervezetek hivatalosan is kérték az illetékes minisztériumtól egy önálló Szigetközi Nemzeti Park kialakítását. Egy-egy munka kapcsán tárgyalások kezdődtek az érintett hatóságok között is a mellékágrendszer értékeinek megmentése érdekében. A legnagyobb előrelépés, hogy elkészült és rövidesen hatályba lép a magyar oldali hullámtéri mellékágrendszer közlekedési rendje, amely egyaránt figyelembe vette a természetvédelmi és az idegenforgalmi igényeket is. A közlekedési rend meghatározása során kikristályosodtak azok az elvek, amelyek biztosítják a terület fenntartható fejlődését, növelik idegenforgalmi vonzerejét és természetesen ezzel együtt az itt élők számára is jobb feltételeket teremtenek. A közlekedési rend alapelve, hogy a növekvő turizmus számára is be tudjuk mutatni a Szigetközre és a csallóközi területekre is jellemző fonatos ágrendszert, de emellett tudjunk biztosítani zavartalan területeket is az itt jellemző élővilág számára. Az árvízvédelmi töltés a mellékágrendszer határán egy olyan mesterséges határ, amely nem csak az árvizektől védheti meg a településeket, hanem a civilizáció szükségszerű negatív hatásaitól is megvédheti a jelentős természeti értékekkel bíró hullámtéri területeket. Ezért a közlekedési renddel kapcsolatos hatósági egyeztetések során a befogadóhelyeket a töltés közelében jelölték ki úgy, hogy azok infrastruktúrája (víz, szennyvíz villany) a mentesített oldalon kerüljenek kialakításra. Fontos eleme még a közlekedési rendnek, hogy a motorcsónak használatot 10 kW-ban korlátozza, és tiltja a jet-ski használatát a mellékágrendszerben.